Fém sajtoló szerszámok, mélyhúzó szerszámok, alakító szerszámok, bélyegzési és alakítási eljárások

I. A problématípusok pontos diagnosztizálása és az inhibitorok kompatibilitási hibáinak meghatározása A nem megfelelő inhibitorválasztás által okozott aranyozási anomáliák esetében először a kiváltó okot kell pontosan meghatározni a bevonathiba jelenségeinek megfigyelésével. Ha a bevonat érdes, megvastagodott vagy megfeketedett a nagy -potenciálú területeken, mint például a munkadarab élei és éles sarkai, az gyenge inhibitorválasztást, valamint elégtelen szintezési és elnyomási képességet jelez. Ha vékony bevonat, hiányzó bevonat vagy színeltérések fordulnak elő alacsony -potenciálú területeken, például lyukakon és homorú felületeken, az a túlzott inhibitor elnyomási erősség és a kiegyensúlyozatlan lefedettség következménye. Ha a fürdő zavaros, aranyport termel, erősen eltolódik a nikkelréteg, és nagy az arany anyagvesztesége, akkor azt az inhibitor és az aranyozási rendszer közötti összeférhetetlenség, valamint az elmozdulás elleni stabilitás hiánya okozza. A megjelenési hibák, a bevonat vastagságának eloszlása ​​és a fürdő állapota háromdimenziós megítélése révén gyorsan azonosíthatók az olyan alapvető problémák, mint az inhibitor erőssége, a típus eltérése és a teljesítménybeli hiányosságok, ami pontos alapot biztosít a későbbi javításokhoz.

II. Hasonlítsa össze az aranyozási rendszert és a munkadarab állapotát, és válassza ki újra az adaptív gátlókat. Kerülje az általános-célú inhibitorok vak kiválasztását; ehelyett kifejezetten az aranyozási folyamatrendszer és a munkadarab szerkezete alapján válasszon inhibitorokat. A savas cianidos aranyozási rendszereknél előnyben részesítik a poliéter és a heterociklusos kompozit inhibitorokat, amelyek kiegyensúlyozzák a szintezést, az elmozdulás megelőzését és a magas/alacsony potenciálú egyensúlyi kicsapódást. A semleges, gyenge cianidos aranyozási rendszerek alkalmasak citidin és piridinszármazék inhibitorok kezelésére a fürdő stabilitásának biztosítására. A cianid-mentes aranyozási rendszerek szerves amin-kompozit inhibitorokat használnak, amelyek alkalmasak enyhe lerakódási környezetekre. Ezzel egyidejűleg a kiválasztást a munkadarab-követelmények alapján optimalizáljuk: alacsony-potenciálkiegyenlítő gátlókat használnak a csatlakozók és kivezetések nagy-sebességű folyamatos bevonására; szelektív adszorpciógátlókat használnak a PCB mikro-lyukakhoz és szabálytalan alakú munkadarabokhoz; és alacsony-szennyeződésű, nagy{11}}tisztaságú inhibitorokat használnak az aranyozott munkadarabok precíziós ragasztására, kiküszöbölve a kiválasztási eltéréseket a forrásnál.

III. Szabványosítsa a fürdőbeállítási folyamatokat az inhibitorok egyensúlyhiányának gyors korrigálása érdekében. A nem megfelelő inhibitorválasztásból adódó fürdőkiegyensúlyozatlanságok esetén szabványosított helyszíni beállítási eljárásokat alkalmazunk-a javításhoz. Ha az inhibitor túl gyenge, vagy a kiegyenlítés nem megfelelő, kis, gyakori mennyiségben adjuk hozzá a szert úgy, hogy az egyszeri adagolást 0,05–0,1 g/l-nél tartsuk. Alapos keverés után ellenőrizze a hatást Hull cell teszttel. Ha az inhibitor túl erős, ami hiányos bevonatolást vagy gyenge alacsony -potenciálú bevonást okoz, a koncentráció csökkenthető a bevonóoldat egy részének hígításával és friss bázisoldat hozzáadásával, vagy aktív szén adszorpciós szűréssel a felesleges szerves inhibitor eltávolítására. Ha az inhibitor típusa teljesen nem egyezik, a tartályt alaposan ki kell tisztítani, teljesen új bevonóoldatot kell cserélni, és ismét megfelelő kompozit inhibitort kell hozzáadni, hogy megakadályozzuk a bevonóoldat lebomlását és a különböző rendszerek keverőszerei által okozott rossz bevonatot.

IV. Kapcsolt folyamatparaméterek vezérlése a hosszú távú hibamegelőzési mechanizmus létrehozása Szigorúan szabályozza a bevonófürdő pH-értékét, hőmérsékletét és áramsűrűségét. A savas aranyozáshoz tartsa a pH-t 4,0–4,5 között és a hőmérsékletet 40–50 fok között. Amikor a hőmérséklet emelkedik, megfelelően csökkentse a hozzáadott inhibitor mennyiségét, hogy elkerülje a túlzott adszorpciót, amely befolyásolhatja a bevonat hatását. A termelési ritmus és az aktuális terhelési minták alapján rendszeresen és mennyiségileg töltse fel az inhibitorokat, hogy elkerülje a helyi koncentráció-egyensúlyhiányt és az egyenetlen reagensfogyasztást. Ezzel egyidejűleg alakítson ki napi kezelési eljárásokat, végezzen napi Hull cell teszteket a bevonat hatásának ellenőrzésére, rendszeresen ellenőrizze a bevonófürdő szerves szennyeződéseinek tartalmát, szűrje meg és tisztítsa meg a fürdőt, és következetesen használja az eredeti gyártó által szállított reagenseket, szigorúan tiltva az inhibitorok önkényes megváltoztatását vagy keverését. Ez a gyártásellenőrzési szempontból átfogó megközelítés teljesen elkerüli az inhibitorok helytelen kiválasztásával és használatával kapcsolatos problémákat.